Oldás. Kötés.

1939. augusztus 23.: A hitleri Harmadik Birodalom és a Szovjetunió ratifikálja az ún. Molotov-Ribbentrop-paktumot. A megnemtámadási szerződés nyilvános része kimondta a szerződő felek egymással szembeni békés szándékát, valamint az egyik ország háborúba lépése esetén a másik semlegességét. Emellett a paktum titkos záradéka rögzítette Közép- és Északkelet-Európa egyes részeinek (Finnország, Lettország, Litvánia, Észtország, Lengyelország és Románia) érdekszférák szerinti teljes felosztását. Ezen országok közül csupán Finnország tudta megtartani függetlenségét és demokratikus államberendezkedését a későbbi szovjet invázió során.

1989. augusztus 23.: A paktum 50. évfordulóján, mindösszesen egy nap leforgása alatt létrejön az ún. “balti lánc”. A békés, polgári ellenállás során közel kétmillió balti ember fogta meg egymás kezét, hogy így hívják fel a figyelmet a három északi állam közös múltjára és történelmi sorsára. A Vilniusból kiinduló, 600 kilométer hosszú embersorfal – mely Észtországon, Lettországon és Litvánián is keresztülhaladt – énekszóval és gyertyagyújtással várta a hajnalt, míg egyes falvakban és városokban nyilvános miséket, koncerteket is rendeztek a szimpatizánsok. Eközben Ceaucescu és Honecker katonai segítséget ígért a szovjet vezetésnek a “forradalmi megmozdulás” leverésére.

“Man is not made for defeat. A man can be destroyed but not defeated.” (Ernest Hemingway)

~ Szerző: mcamigo on augusztus 23, 2008.

Válasz