“Gyurcsány a hibás!”

A mai bejegyzést a giccs halhatatlan jelenségének akartam szentelni. Amikor azonban ma reggel kávé és egyéb narkotikum nélkül is a csillagos égig szökött a vérnyomásom az egyik hírportálunk olvasása során, rögtön tudtam, hogy elnapolom az esztétikai gyorstalpaló posztot. :)

Kezdjük a pulzusszámemelő hírből vett idézettel!

A Demokratikus Hálózat azt követeli a Fidelitastól, hogy azonnali hatállyal állítsa le a “Gyurcsány a hibás” kampányt és írjon alá egy elvi állásfoglalást, hogy hasonló akciót a jövőben csak választási kampányokban indít – közölte Galba-Deák Ádám, a hálózat elnöke.

Csupán a teljesség kedvéért először beszéljünk a Fidelitas kampányáról. A fiatalok a régi rezsim ellenzőinek (pl. Inconnu Csoport) eszköztárából rátaláltak a matricára (nem tudom, mi tarthatott ennyi ideig), és most a kampány címének megfelelő szöveggel (“Gyurcsány a hibás!”) ellátott vignettaszerű vackokat ragasztgatnak szerte a városban – főleg olyan helyekre, ahol az irracionális rombolás és a destruktív magatartás leginkább szembeötlik. Bravúros, kérem szépen. Lassan, de biztosan a Fidelitas is eléri a Fiatal Baloldaliak Szövetségének (FIBISZ, vagyis a maszop házifiataljaiból verbuválódott partizánegység csapat) politikai-ideológiai színvonalát. Apropó, a FIBISZ épp azért szűnt meg, mert nem tudtak mit kezdeni a talpig csaló, opportunista zuslák zchususlclák cuslák czusczlák cuslák örökségével (ő volt a zsidókkal viccelődő sikkasztó, emlékszünk?). De kanyarodjunk vissza az eredeti problémához: fiaim-lányaim, lehet matricázni (mert sajnos van mire föl), de _ne_ maradjatok a pragmatizmus zsákutcájában! Egy kormány, egy diktátor, egy rezsim sem bukott meg 88 darab kiragasztott stenciltől. Tudták ezt az Inconnusok is, hamar tovább is léptek figyelemfelkeltőbb, populárisabb és – valljuk be – értelmesebb műfajok féle.

Következő pontban találjuk a szadeszközeli Demokratikus Hálózatot. Mind a 88 bejegyzett tagjával és elnökével együtt. Ne részletezzük a szervezet alapelveit – akit érdekel, az olvassa el a kiáltványukat (mely lényegében John Stuart Mill gondolatait ötvözi az erősen BTK-szagú, sznob ostobasággal). De vissza a hírhez, és figyeljunk jobban a szavakra! Ez a csoport már nem kér – ez “követel”! Hoppá, mit nekünk szólásszabadság és tolerancia. Pedig az überdemokraták honlapján olyasmit is olvashatunk, hogy ők e célok megvalósításáért rendíthetetlenül küzdenek, sőt a tejjel-mézzel folyó Kánaánt is elhozzák a búsuló magyarnak. “Akkor mos’ hogyisvanez?” – teszem fel a költői kérdést, mint az egyszeri földműves a kvantumfizika előadás 35. percében. Úgy, hogy más szemében a szálkát, sajátunkban a deszkát sem. Meglepődünk? Fölösleges.

Mint közleményében írta, a Demokratikus Hálózat a rendszerváltás utáni történelmünk egyik legostobább lépésének tartja a Fidesz ifjúsági szervezetének “Gyurcsány a hibás”-kampányát, mert “még azt se tudják megmondani a jobboldali fiatalok, mi is a bajuk a miniszterelnökkel”.

A legostobább lépés az volt, amikor a vizsgaelnök mosolyogva a kezedbe adta az érettségi bizonyítványt. De félre a csúnya, cinikus megjegyzésekkel. Adósságspirál, stagfláció, ikerdeficit, passzív külkereskedelmi mérleg, strukturális munkanélküliség, alacsony bruttó bérek, magas adókulcsok, mélyszegénység, demográfiai katasztrófa, a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem szisztematikus leépítése, az ország morális és társadalmi hanyatlása, az egészség- és oktatásügy szétzilálása, növekvő bűnözési ráták országszerte. Íme. A lista (sajnos) szabadon folytatható – tessék, überdemokraták, ez a mi bajunk. És ehhez még jobboldalinak se kell lennem.

“Sajnos a Fidesz-Fidelitas korábbi gyakorlata alapján egyértelmű, hogy az ilyen jellegű negatív, agresszív lépéseiket követő morális felháborodást minden esetben figyelmen kívül hagyják. Ezért döntött a Demokratikus Hálózat úgy, hogy egy hasonló jellegű, reagáló kampányt indít ‘Stop Viktor’ címmel” – írta Galba-Deák Ádám.

Világos, kutyaharapást szőrével. Hiszen két rossz majdcsak valahogy jót eredményez, nem igaz? “Ezért döntött a Demokratikus Hálózat úgy, hogy egy hasonló jellegű, reagáló kampányt indít ‘Stop Viktor’ címmel”barátaim az Úrban, pontosan ezért nem működik Magyarország! Itt már kétezer éve hat Csörsz átka: ha megdobnak kővel, visszadobjuk kettővel, vagyis jól bevett szokás szerint az a legbiztosabb, ha nem próbálunk párbeszédet kezdeményezni, hanem rögtön támadunk. Külön felhívnám a figyelmet a baloldalon igencsak elterjedt Orbánfóbiára is: az említett politikus tehet midnenről, ő az Antikrisztus, a megtestesült gonosz, a minderosszoka – annak ellenére, hogy közel hat (!) éve más a hatalom birtokosa.
A Demokratikus Hálózat akkor beszéljen morális felháborodásról, amikor tagjai meghallgatták a teljes, vágatlan öszödi beszédet, a trükkök százaitól az elkúrásokig, és kinéztek arra a pár tízezres tömegre, mely az utcákon tüntet 2006 óta. Ha erkölcsi válságot kiáltunk, máshol keressük a bűnösöket! Bár akik I. Ferenc főcsászár szavait a “legnagyobb igazságbeszédnek” (sic!) tartják, azok inkább ne keresgéljenek. (Megj.: a polgári kormány vezetése alatt csupán pár neonáci, illetve egy-két radikális baloldali gyökér tüntetett csekély érdeklődés mellett.)

Hozzátette: a “Gyurcsány a hibás”-kampány komoly társadalmi felháborodási hullámot váltott ki. (…) A Demokratikus Hálózat azt is követeli, hogy a Fidelitas írjon alá elvi állásfoglalást, hogy hasonló akciót a jövőben csak választási kampányokban indít, azon kívüli időszakban “nem sokkolja hasonló kezdeményezéssel a hazai közvéleményt”.

Kész. Itt kifordultam a székből a röhögéstől. Nem gondoltam volna, hogy a BTK-n már logikát sem tanítanak. Tehát. Próbáljuk sorra venni mindazt, amit kedvenc Hálózatunk akar, mond, tesz, tanít:

  1. A Fidelitas szemét, mert sokkolja a bús magyar népet.
    • Ez nem helyes, mert mi vagyunk a demokrácia.
  2. A nép felháborodott a Fidelitas matricáin.
    • Hiszen láttuk a tüntető tömegeket.
    • Ez nem helyes, mert mi vagyunk a demokrácia.
    • Vagyis kötelességünk matrica-ellenkampányt hirdetni.
    • Melyet persze mindenki üdvrivalgás közepette fogad majd.
  3. Konklúzió: a Fidelitas a népet ezentúl csak választási időben sokkolhatja. Mi persze nem csak akkor, mert mi vagyunk a demokrácia.

Aki a fenti eszmefuttatásban és/vagy az idézett szövegekben megtalálja a tényleges igazságot (érvet?), az jelentkezzen, mert ingyen kap egy felfújható gumigyurcsányt.

Egyébként: Uram, borogass. Itt tartunk ma. Magyarországon. 2008-ban. Az Európai Unió közepén. A Hálózatok sűrűjében. És még mindig nem kell kávét innom, ha viccesen kunkorodó EKG-görbére vágyom.

~ Szerző: mcamigo on augusztus 21, 2008.

One Response to ““Gyurcsány a hibás!””

  1. Ez a linket már csak habként tenném a tortára:
    http://hvg.hu/Tudomany/20080822_kuruc_info_szilvasy_naci.aspx

Válasz