Hogyan ismerjük fel a Közönséges embert?

(Ez a bejegyzés fikció. Bármilyen egyezés a valósággal csupán a véletlen műve, amolyan ízetlen tréfa a sors részéről. Tényleg… De persze akinek inge, nyugodtan vegye magára.)

Közönséges ember (Homo vulgaris): feltehetően az értelmes ember (Homo sapiens sapiens) elkorcsosult alfaja, bár e hipotézis jelenleg is tudományos vizsgálat alatt áll. A közönséges ember ősei, evolúciós irányvonala eddig ismeretlen (bár amerikai kutatók feltevései szerint hippifosszíliákat kellene keresni).

Elterjedés térben és időben: a közönséges ember a bolygó bármelyik területén megjelenhet, ahol számottevő telekommunikációs lefedettség és/vagy elektromos hálózat található. Mivel a közönséges ember szervezete rendkívül ellenálló a külső, káros hatásokkal szemben, populációi hamar benépesítik az extrém környezeteket is, pl. diszkók, szennyezett városok, szemétdombok, kocsmák, paneldzsungelek, lakótelepek stb. A legelfogadottabb hipotézis a közönséges ember alfajjá válását a XX. század fordulójára datálja, de alternatív magyarázatok szerint az első csordák csupán a második világháború utáni posztmodern korszakban jelentek meg.

Külső ismertetőjegyek: a közönséges ember szívesen ölt magára olyan ruhadarabokat, melyek az értelmes ember számára “ízléstelen”-nek, “ocsmány”-nak és “hordhatatlan”-nak minősülnek. A feltűnő öltözék kellékei között találjuk pl. a kissé sörfoltos focimezt (ez feltehetően státusszimbólum, melytől gazdája még éttermekben és/vagy színházakban sem szabadul meg), a felmosórongyok textilanyagát megszégyenítő ócskaságot, a nőstényeken a „mini”-nek nevezett szoknyaváltozatot (egyes kutatások szerint ha a „mini” 2 centiméterrel rövidebb lenne, már övnek kellene tekintenünk!) stb.
A közönséges emberen gyakran megfigyelhetünk ornamentikus elemeket is: a gazdagabb egyedek már kihalt állatok szőrmebundáját, míg a szegényebbek nemesfém-hamisítványokból összeillesztett nyakláncokat, fibulákat, gyűrűket viselnek.

A szín rituális szerepet tölt be az alfaj tagjainak életében. Empirikus megfigyelések szerint minél színesebb a csorda egyik tagja, annál kevesebb élő idegsejttel, következésképp lassabb kognitív képességgel rendelkezik. Ezen „színes egyéniségek” a csorda vezető tagjai (gyakran tüzelő nőstények!). Ritka, védett példány az ún. fekete közönséges ember (Homo vulgaris subsp. schwarz), mely legtöbbszőr valamilyen szubkultúra (ld. lentebb) elkötelezett híve. Ezen egyedeket fokozott óvatossággal kell gondozni, etetni.

Belső vonások, viselkedésmintázatok: a közönséges ember nem képes befogadni az értelmes ember által teremtett kulturális, nyelvi, történelmi hagyományokat. Mivel alsóbbrendűnek, fölöslegesnek érzi magát fajtársai mellett, a közönséges ember kétféle, eltérő viselkedésmintázatot produkálhat: 1. ellenségessé válik, ekkor a „destruktív én”-je kerekedik felül, és a közönséges ember pusztítva, tombolva tör mindenre, amit az értelmes ember valaha is felépített vagy létrehozott (ez a magatartásforma különösen jellemző politikusaikra valamint az ún. „médiasztárok” kasztjába tartozó egyedekre); 2. magába fordul, vagyis a világot megkerülve teremt magának új valóságot – ekkor születnek meg az ún. szubkultúrák (közvetlen az ivarérett kor előtt, valamint az ivarérés alatt megfigyelhető sajátosság).
A közhiedelemmel ellentétben a közönséges ember nem képes írni-olvasni: analfabétizmusa alól csupán a televízió képernyőjén megjelenő figyelemfelhívó szövegek (pl. „Küldj emeltdíjas SMS-t, és vedd meg Te is!” ) és az utcán észlelhető reklámok (pl. „SZEX MOST, NEKED!”) képeznek kivételt.

Az alfaj tagjai számos, társadalmilag is fontos, a lustaság éa fölöslegesség érzetét eloszlató tevékenységet végeznek. A teljesség igénye nélkül pár ilyen központi elfoglaltság (az idézőjelek között a közönséges ember szavait olvashatjuk): „kijárni a szabadba” – vagyis olyan tevékenységek végzése a természetben, melyek mindenképpen az adott élőhely visszafordíthatatlan károsodásához vezetnek (pl. motorozás, autókázás védett területen stb.); „zabálunk” – a közönséges ember a populációjába tartozó más egyedekkel összegyűlve tetemes mennyiségű kőolajszármazékot (pl. „hambi” – hamburger, „hot dog” – virsli formájúra gyúrt kutya kiflibe zárva stb.) és folyékony szennyet (pl. „üccsi” – kóla) fogyaszt el; „kapcsódmábe a tévét!” – ezen tevékenység alatt a közönséges ember regenerálódik (vagyis megemészti a felvett táplálékmennyiséget), miközben kulturális szempontból felbecsülhetetlen értékű programokat (pl. Győzike show, valóságshow, háború élő adásban, vetkőzés élő adásban stb.) vetítenek megfáradt szemeibe (esetleg szemei közé); „bulizni akarok!” – főként nőstény egyedekre jellemző szófordulat, ekkor hím fajtársaikkal együtt meglátogatják a legközelebbi szórakoztató egységet (kocsma és/vagy diszkó); „engem utál a világ!” – ekkor a fiatalabb közönséges ember panaszkodik, mert eltört a gördeszkája, a nem kapta meg a hőn áhított harmadik mobiltelefont vagy csupán unja a céltalan, szánalmas létét.

Több szemtanú is állítja, hogy már láttott a közönséges ember kezében a heti moziműsornál bonyolultabb írást is (sőt, egyes feljegyzések még szépirodalmi műveket is említenek!), bár ezen források valóságtartalma kétségbe vonható. A kutatások befejezéséig az igazság a mítoszok homályába vész.

Nyelv és kommunikáció: a közönséges ember feltehetően az értelmes ember mindenkori nyelvének speciális, az idők folyamán degradálódott dialektusát beszéli. Ezen primitív nyelv alapszókincse ivarérett kor előtt kb. 250 egyszerű szót tartalmaz, de a szám a felnőtt évekre akár a 600-at is elérheti. A lexémák leginkább a kétségbeesés (pl. „nemmivótunk, biztosúr!”), csodálkozás (pl. „negeci, húbazmeg!”) és az ön- és fajfenntartás igényének (pl. „éhes vagyok, bazmeg!”) kifejezésére szolgálnak.

A közönséges ember nem használja a nyelv kialakult paradigmarendszerét, vagyis a képzők, jelek és ragok sokaságából csupán véletlenszerűen választ és használ egyet-egyet (pl. „öregecskedő feleségek”, „én tudnák egy olyant neked lopni”, „mos’ valami szart eszek”). A nyelv eredete vitatott, de feltehetően a multikulturalizmus és a globalizáció újabb és újabb jövevényszavakkal, szabályokkal gazdagítja az alapstruktúrát.

Különösen fontos szerep jut a közönséges emberek életében a metakommunikációnak, ezen belül a két legfontosabb sarokkövet a gesztusok (pl. karlendítés, „beintés” – fallikus szimbólum imitálása csupán a középső ujj felemelésével stb.) és arckifejezések (pl. grimaszok, hányás előtti/közbeni/utáni torzulások stb.) bonyolult rendszere adja.

A közönséges embertől kár kiforrott vitakultúrát, érveket várni (okait ld. lentebb). A történelmi leírások szerint a – közönséges ember által – valaha is használt legmeggyőzőbb érv a következőképpen hangzott: „ez nem így van, mert én ezt nem hiszem el”. Figyelem! A közönséges ember a második logikus érvünkre akár támadhat is, az agresszivitást pedig a „csordaszellem”, vagyis további közönséges emberek jelenléte fokozhatja.

Hit és tudás, kognitív képességek és erkölcs: az alfaj egyedei idegélettani okokból kifolyólag képtelenek a logika szabályszerűségeit betartani, következésképp a racionalitás teljesen hiányzik belőlük. A tudásukat feltehetően közvetlen tapasztalás révén, esetleg a médián át nyerik, vagyis deduktív gondolkodásra nem nyílik lehetőség. Behaviorista értelmezések szeint a közönséges ember csupán ösztönlény, mely az elemi érzelmek kimutatásánál többre nem képes: a erkölcs által vezérelt etika számukra ismeretlen fogalom.

Mindezek ellenére a közönséges ember egyéniségkultusza, egocentrizmusa hatalmas, melyhez a megfelelő ideológiát a neoliberalizmus és a radikális szolipszizmus biztosítja. Az alfajt ennek megfelelően nem (vagy csupán alig) jellemzi transzcendentalitás és a metafizikai absztrakcióra való hajlam, így a legtöbb közönséges ember ateista.

Szaporodási ciklus: a közönséges ember bárhol, bármikor, bárkivel/bármivel képes szexuális kapcsolatot létesíteni. A hímek esetében az aktust hangos bőgések (pl. „Gyeride, te kurva!”), területvédő jajkiáltások (pl. „Ez az én ribancom!”) és horkantások (pl. „Megb*szlak!”) követík, míg a nőstény felismerhetetlenségig eltorzult hangokat ad ki magából.

A szexualitás nemcsak a közönséges emberek egyéni életében, hanem a társadalmomban is központi kérdéssé nőhette ki magát. A televízió, a nyomtatott és elektronikus sajtó bármikor képes a fajfenntartásra utaló kép- és hanganyagot közvetíteni – természetesen a megfelelő pénösszeg fejében.

Természetes élőhely bemutatása: a közönséges ember szűkebb környezetét mindig saját szájíze szerint dekorálja. A berendezési tárgyakat a stílustalanság jellemzi: a falakon legtöbbször a már említett „médiasztár”-ok plakátjait (pl. együttesek, pornószínészek, focisták stb.) láthatjuk, a polcokat a giccs teljes arzenálja lepi el, a bútorok pedig a tömegízlés igényeit követik. A közönséges ember élőhelye más fajtársa számára lakhatatlannak bizonyul.

Reméljük, sikeresen bemutattuk a közönséges ember (Homo vulgaris) alfaját, ezzel is növelve az értelmes ember (Homo sapiens sapiens) elszaporodásának esélyeit!

~ by mcamigo on Augusztus 9, 2008.