Szobám tiltott gyümölcsei… I.

Van a szombámban egy könyvespolc. Ha vendég, barát, barátnő, ellenség lép hajlékomba – csak ugyanolyan polcnak látja, mint a többi százat. Könyvek egymás mellett, egymáson, szép sorjában, katonásan. De az a könyvespolc számomra: a tiltott zóna – vagyis inkább a Tudás Fája -, úgy 150 centiméter magasságban.

Már egy éve nem nyúltam a polc könyveihez. Pedig találhatunk ám rajta mindent, mi szem-szájnak ingere! Oscar Wilde, Graham Greene, középkori trubadúrlíra, Márai, Shakespeare, Carmina Burana, Pilinszky, Ady, Stendhal. Érzem, ezek a könyvek csak arra várnak, hogy egy szép napon valaki leemelje és felüsse őket.

Nem tudnám megmagyarázni, milyen belső vagy külső késztetés vitt pár perce arra, hogy elkezdjem olvasni az első, kezembe kerülő könyvet erről a bizonyos polcról. Furcsa álmokkal a fejemben beléptem a szobámba, és… megragadtam Márquez egyik korai művét. Mintha valami égi jel lenne: a regényt pontosan annál a mondatnál sikerült kinyitnom, mely már olvasás közben is problémákat szerzett gondolkodásra ösztönzött. Alább az idézet.

“Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya, mikor melletted ül, és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.”

Nem tartom magam babonásnak. De ez… nem a véletlen műve.

~ by mcamigo on július 1, 2008.