Egy oktatási reform. Egy vitaindító lány. Egy vers. Egy dal.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy másodikos unokahúgom. Ez az unokahúg – nevezzük Annának, mert így hívják a szentemet – a család bölcsészágát képviseli: még csak másodikos, de olyan könyveket (is) olvas, melyekhez én még egy ideig nem fogok nyúlni. (Nem. KURRRVÁRA nem a heripotter-díszkiadásra gondoltam. :) ) Fontos tudnunk Anna olvasási szokásairól, mert ez – rövidke történetem végére – igen lényeges információ lesz. Történt a minap (egész konkrétan a múlt héten), hogy Anna és kis osztálya írásórán játszani kezdtek a tanító nénivel (Nem. Nem a Fazékban történt, ezt is fontos hangsúlyozni.). A játék lényegét egy mondatba össze tudom foglalni: a tanító néni felhelyezett a táblára sok-sok betűt, és azokból kellett értelmes szavakat összeilleszteni. Történt, hogy a táblán már csak három betű, a K, az R ész az U maradt fönn. Normális másodikos ezekből aligha tudna értelmes magyar szót összerakni, de az én Annám jelentkezett: “Klári néni, ezekből ki lehet rakni a Kur szót!”. Ostoba röhögés, Klári néni vérnyomása a csillagos égben. “Anna, hogy merészeled, ilyen kislány ilyen csúnyát mond blablabla!” Anna próbálta megmagyarázni, hogy a Kur szó létezik: Arany János még egyik művében is említi – folyónévként. De Klári néni hajthatatlan volt, ő tudta, hogy Anna tizenakárhány évesen a “kúr” igére gondolt, sőt ezért Anna rögtön gazdagabb lett egy figyelmeztetővel. Tudjátok. Az olyan “Tisztelt Szülők! stb.” típusúval (én az ilyeneket kisollóval operáltam ki az intőfüzetemből az udvaron). Klári néni legnagyobb reakciója egyébként ennyi volt Anna – helytálló – magyarázkodására: “Én erről még nem hallottam, kislányom!”. Teccikérteni?

Mi a történet tanulsága? Egyrészt: Klári néni ez évben kezdte el Annáékat tanítani, méghozzá az oktatási reform keretében. A régi, kb. félszáz éve a pályán lévő tanító nénit kirúgták (”nyugdíjazták”, ahogy ezt hiller sztyopa magyarázta), és helyette megérkezett a félművelt Klári néni, aki nem csupán Arany munkásságával nincs tisztában, de ráadásul lelkileg sem ostromol parnasszusi magaslatokat. Gusztustalannak tartom, hogy Klári néni egy művelt, olvasott lányt potenciális félhülyének néz, csak azért, mert ő még kicsi. Mert ő nem tudhatja. Mert ő nem érteheti még. … Másodszor: Anna könnyes szemekkel hozzám jött panaszkodni (elvégre én lennék a család “másik” bölcsészága *sóhaj*), hogy mitévő legyen ebben a helyzetben. Kölcsönadtam neki az Arany-kötetem, és bejelöltem a Rege a csodaszarvasról című költeményt. Remélem, Klári néni már hallott valamelyikről…

Alább az idézett versszak:

“Értek vala éjszakára
Kur vizének a partjára;
Folyóvíznek partja mellett
Paripájok jól legelhet.”

Más. Szintén a napokban történt, hogy egy lány (mivel olvassa a blogt [nem. nem így kell írni. de így viccesebb. XD], nevezzük “vitaindító lány”-nak Zsuzsit :D ) megkérdőjelezte egyik központi tételelem, vagyis azt, hogy az ember természetét tekintve nem változik (és nem is változhat). Szintén a vita középpontjába került a “Mindenki hazudik”-teóriám igazságtartalma, létjogosultsága is. Mivel a “vitaindító lány”-nyal sajnos gyorsan elszállt az idő (*pirulás*), úgy döntöttem, a blogban fogok több részes magyarázatot, okfejtést, miegymást tenni filozófiai-antropológiai emberképem és az ún. antropológiai pesszimizmus (fő ismérve, hogy az emberi természet megváltoztathatatlan) mellett. Ennek első lépéseként – valószínűleg – az emberi természet mibenlétéről írok nagy okosságokat (*széles vigyor*).

Csupán kíváncsiságból (igen, Robi. tényleg hosszú í.) és a témára való ráhangolódás érdekében ezen az oldalon kitöltöttem egy “personality test”-et, vagyis egy olyan tesztet, mely a jungiánus pszichológia állításai szerint megmutatja a jellemünket. Ha valaki esetleg nem ismerné önnön magát. :)

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy rögtön három tesztet is készítettem (ejj, de ráérek), de természetesen nem egyszerre (annak vajmi kevés értelme lenne), hanem kb. fél éves eltérésekkel. Alább közlöm mindhárom eredményt. Erre lehet – elvileg – azt írni, hogy ilyen vagyok. Ezzel Dobosnak egy életre elegendő muníciót adtam. XD

Extrovertáltság

|||||||||||||||||| 73%

|||||||||||| 46%

|||||||||||| 46%

Stabilitás

|||||||||| 40%

|||||| 26%

|||| 18%

Rendszeretet

|||||||||||||| 53%

|||||||||||||||| 63%

|||||||||||||| 54%

Önzetlenség

|||||||||||||||| 70%

|||||||||||| 50%

|||||||||||||||||||| 90%

Másoktól való függés

|||||| 23%

|||| 16%

||| 10%

Intellektualitás

|||||||||||| 50%

||||||||||||||||||| 90%

|||||||||||||||||||| 86%

Misztikusság

|||||||||||| 50%

|||||||||||||||||||| 83%

|||||||||||||||||||| 83%

Művészi hajlam

|||||||||||| 50%

|||||||||||||||| 70%

|||||||||||||||||| 76%

Vallásosság

|||||||||||||||||||| 90%

|||||||||||||||| 70%

|||||||||||||||||||| 83%

Élvhajhászat

|||||||||| 36%

|||||||||||| 50%

|||||| 30%

Materializmus

|||||||||||||| 56%

|||||||||||||||| 70%

|||||||||| 36%

Narcizmus

|||||||||||||||| 63%

|||||||||||||||||| 76%

|||||||||||||||| 70%

Kalandvágy

|||||||||||||| 56%

|||||||||||| 50%

|||||||||||||||||| 76%

Munkavágy

|||||| 23%

|||||||||||||||| 63%

|||||||||| 36%

Introvertáltság

|||||||||||| 43%

|||||||||||||||| 70%

n. a.

Konfliktuskeresés

|||||||||||||||||||| 90%

|||||||||||||||||||| 90%

|||||||||||||||||||| 90%

Dominálási kényszer

|||||||||||||||||||| 90%

|||||||||||||||||||| 90%

|||||||||||||||||||| 90%

Romantikus

|||||||||||||||| 70%

|||||| 30%

|||||||||||||| 56%

Elkerülő

|||||||||||| 43%

|||||||||||||||||||| 83%

|||||||||||||||||||| 83%

Fennhatóságot elutasító

|||||||||||||||||||| 83%

|||||||||||||||||||| 90%

|||||||||||||||||||| 90%

Vagyon

|||||||||||| 43%

|||| 16%

|||||| 23%

Paranoia

|||||||||||||||||||| 83%

|||||||||||||||||||| 83%

|||||||||||||||||||| 90%

Irtózás a változástól

|||||||||||||||| 70%

|||||||||||||||||| 76%

|||||||||||||||||| 76%

Óvatosság

|||||||||||||||||| 76%

|||||||||||||||||||| 83%

|||||||||||||||||| 76%

Individualizmus

|||||||||||| 43%

|||||||||||| 50%

|||||||||||||||||||| 83%

Szexualitás

|||||||||||||| 56%

|||||||||||| 50%

|||||||||||| 43%

Péter Pán komplexus

|||||||||||||||| 63%

|||||||||||| 43%

|||||||||||| 43%

Fizikai biztonságérzet

|||||| 30%

|||||||||||||| 56%

n. a.

Fizikai fitnesz

|||||||||||| 50%

|||||||||||||| 57%

|||||||||||||| 56%

Középpontba kerülés vágya

|||||||||||||||||||| 83%

|||||||||||||||||||| 83%

|||||||||||||||||||| 90%

Hiúság

|||||||||| 36%

|||||||||||||||| 70%

|||||||||||||||| 70%

Hiperérzékenység

|||||||||||||| 56%

|||||||||| 36%

n. a.

Női klisé

|||| 16%

n. a.

n. a.

(Mivel az eredeti táblázat angol nyelvű, ezért megpróbáltam tükörfordítani a szavakat – ami persze nem mindenhol sikerült a maga tökéletességében, de ez talán nem befolyásolja a végeredményt.)

Az eredményekhez egyelőre nem kívánok hosszabb kommentárt fűzni– úgyis lesz, aki megteszi ezt szóban vagy írásban. :) Van, ahol az igazságot mutatja, van ahol kissé téved. De mindenféleképpen eredményesnek lehet tekinteni a tesztkitöltést.

Ismét más. Ha már Klári néni és a költészet elvi összefüggéseit boncolgattuk, publikálom nektek minden idők egyik legtökéletesebb magyar versét, melyet – sajátosabb interpretációban – szerény személyem is felolvasott már nektek a 12.E meghekkelt rádiójában.

És végezetül jöjjön a dal. Tele érzelemmel (úgy 3-5 kiló lehet benne), szerelemmel (2 kiló körül) és szexszel (18 kiló :) ).

~ by mcamigo on Május 27, 2008.

4 vélemény to “Egy oktatási reform. Egy vitaindító lány. Egy vers. Egy dal.”

  1. Ezek a személyiségtesztek nálad elég jól működnek, szerintem. Egészen reális, főleg, ha változásokat figyelem.

  2. megtudható mi lett a kur – konfliktus vége?
    és mi a jelentősége, mit mér, mire világit rá az, hogy szeretem e a pixiest?
    ja és jó, hogy írsz! :)

  3. Természetesen. Annács csalódott (maradt a kis beírás), Klárikám büszke, de ostoba, mint győzike (amikor újraindítottama blogt, megesküdtem, hogy nem lesz győzikézés), Bálint pedig elvesztette a maradék reményét is, hogy valaha is fejlődni fog amúgy is döcögő oktatásügyünk.
    A pixies-en kiakadtam. Nem, mintha nem szeretném, de hogy mi köze a pszichoanalitikához? :S Erre talán Dobos tudná a választ. Vagy ő sem. Egyébként te szereted őket? XD
    Írok. Túlzás. Próbálok (kb. 50 unpublished van eddig). :D

  4. (L)pixies(L)
    ámm digging fór fájör!

Válasz