kóborló emlék. emlék. semmi más.
William Butler Yeats: Tört álmok
Már őszül a hajad.
Nem akad el már ifjak lélegzete,
ha mellettük elhaladsz;
de tán egy vén apó áldást motyog rád,
mivel imád
ápolta föl halálos ágyán.
Mert kedvedért – ki minden szívfájdalmat ismersz,
és minden szivet fájdítasz,
vézna lányságod óta hordva súlyos
szépséged – csakis a kedvedért
nem sújtott rá az ég csapása,
hisz mindig annyi ég kisér,
mikor belépsz csöndesen a szobába.Szépségedből bennünk nem marad csak
kóborló emlék, emlék, semmi más.
Egy ifjú, majd, ha az öregek beszéltek,
így szól az egyik vénhez: “Mondd el a nőt,
kit oly konok indulattal énekelt a költő,
mikor a kortól vére már hideg lett.”Kóborló emlék, emlék, semmi más,
de a sírban, ott, ott, minden megújul.
A bizonyosság, mely majd látni fogja
e nőt, amint jár, áll, hajol,
nő-volta legelső szépségében és
forróságával fiatal szememnek,
mint egy bolondot, motyogásra készt.
Szebb vagy akárkinél,
de mégis volt egy folt a testeden:
apró kezed nem volt gyönyörű, nem,
és félek, hogy odaszaladsz,
és csuklóig bemártod
a mindig buzgó, titkos tóba, hol
mártózik a törvénynek engedő
s tökéletes lesz. Hagyd, hagyd változatlan,
amit csókoltam, a kezed,
a kedvemért, a régi kedvemért.Éjfélt üt, végső csobbanás.
Egész napon, egyetlen széken,
álomba álom, rímre rím sodort
egy régi képpel fátyolos beszédben:
kóborló emlék, emlék, semmi más.(Nemes Nagy Ágnes fordítása)
Válasz